2013. április 28., vasárnap

Nyaktekercs!

Már említettem, hogy a les mögül nyaktekercs hangot hallottam az egyik hétvégén. A mai alkalommal  mezei énekes madarak voltak a célpontok, nem is gondoltam volna, hogy egy nyaktekercs képpel fogok hazatérni! Nem oda ült, ahová kellett volna, de legalább van róla képem!
Már készítettem is egy másik beszállót nekik kicsit beljebb, ahol majd lessátorral fogok próbálkozni. A beszállón van egy kis csali kaja, amire remélem rákapnak. 


Az otthoni itatón még nem nagyon indult be az élet, de azért van forgalom. A leggyakoribb madaram jelenleg a feketerigó, aminek fiókái pár nappal ezelőtt keltek ki a tojásból a kertben.


2013. április 13., szombat

Meglepetés!

Szombaton ismét a lesben voltam, már elég korán sikerült kimennem. Még semmi fény sem volt, amikor egy tojó cigánycsuk ült le a les előtti mácsonyán. Bíztam benne, hogy visszatér később is. Persze vissza is jöttek a hímmel együtt.






Ez után érkezett az igazi meglepetés! Igaz, hogy csak pár másodpercre és elég távol ült le (a vércsék beszállójára) egy kerti rozsdafarkú hím! Ezt a madarat eddig csak képeken láttam, még sose találkoztam vele. Sajnos nem az igazi kép, elég nagy a vágás, de megvan! Remélem még összehoz vele a sors kicsit közelebb is!




Még egy sordély is leült ide és jellegzetes énekét adta elő nekem pár percig. Egyszer egy banka is elrepült a les előtt, majd a mögöttem lévő fákra ült és hallottam az ő hangját is. Nyaktekercsek is voltak valahol mögöttem a sűrűben, egész nap hallottam őket.






2013. április 6., szombat

Vércsék a láthatáron!

Ez is egy visszadátumozott bejegyzés, sajnos nem volt időm előbb feltenni.
Mostanában azért ültem ki a lesbe, hogy lássam a vércsémnek sikerült-e párt találnia. Késve érkeztem és már messziről láttam, hogy a villanypásztor oszlopán egy vércse ül, de nem az, amelyik az eddigi fotókon szerepelt. Egy tojó! Végre!
A les közelébe nem jött, bogarakra vadászott oszlopról-oszlopra. Egyszer megjelent a hím. Úgy nekirepült a tojónak, mintha egy ellenséget akart volna elkergetni. Nem tudtam mire vélni, de azóta utána olvastam és ez az udvarlási szertartás része náluk. Ez után a hím a beszállómon landolt és görbe testtartással igen hangosan "kiabált". Majd tovább repült, párszor ismét beszállt és kiabált. Persze közben a távolban is ráült a villanypásztor oszlopaira ott is hangoskodott. A tojón nem láttam semmi érdeklődést. 











2013. április 5., péntek

Fülesek

Szinte egész nap esett az eső, de én baglyozást terveztem estére. Kicsit elállt az eső, gondoltam, hogy megpróbálom. Persze, amire kiértem megint rákezdett...
Először az első bagoly csak 2 kép erejéig maradt a beszállón, majd a mögöttem lévő facsoportra repült és folyamatosan 'huhogott'. Nemsokára egy másik bagoly érkezett!
Egymással kommunikáltak, a beszállón ülő többször elrepült, majd visszaszállt.
Amikor indulnom kellett, még a fán ült a bagoly, kénytelen voltam úgy kimenni a lesből, hogy észrevegyen.
Örültem, hogy kimentem, mert úgy érzem volt értelme.














Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...